A két és fél éves Janka egy nagyon ritka betegségben szenved: szklerózis tuberosában. Emiatt - fiatal kora ellenére - számos orvos, fejlesztő pedagógus foglalkozott már vele, sőt egy agyműtéten is túl van. A kislány szüleinek szakember javasolta, hogy nyugodtan vigyék bölcsődébe, az intézményből viszont egy nap után eltanácsolták.
A Sclerosis tuberosa, egy súlyos és ritka betegség, teljesen véletlenszerűen csap le az emberre. Jakab Janka esetében egy génpár nem működik megfelelően, s emiatt daganatok alakulnak a testében, többnyire a létfontosságú szervein.
Göncz Erika, Janka anyukája a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában elmondta, a kislánnyal nagyon sokáig fenn voltak Budapesten korai fejlesztéseken, játszóházakba. Most nagyon jó állapotban van, epilepsziája szinte tünetmentes. Mivel nagyon kevés a gyes, ezért gondolta, hogy visszamegy dolgozni. Eleinte szépen indult minden, a védőnő is felajánlotta segítségét a bölcsődei elhelyezésben, hiszen azt szakember javasolta a családnak.
A kislány nagyon zavart állapotban volt, ott az új közösség és elkezdett pakolgatni - mesélte Janka édesanyja. Volt, hogy nagyon hirtelen megnyilvánulásai voltak, leszórt mindent és ezen megrökönyödtek, megijedtek. Mindössze fél órát volt ott Erika Jankával, majd másnap 10 percnyi ottlét után közölték vele finoman, hogy menjenek inkább a szomszéd faluban található családi napközibe, azzal az indokkal, hogy szakmailag nincsenek erre felkészülve, levélben pedig azt írták, hogy férőhely hiányában nem tudják befogadni a kislány, ám a találkozás előtt erről nem volt szó.
A bölcsőde vezető szerint emellett a kislányt a magas gyermeklétszám miatti zajszint feszültté és agresszívá teheti, és veszélyes lehet a többi gyerekekre. Göncz Erika elmondta, teljesen ledöbbent az indokon, Janka egyáltalán nem agreszív, számára érthetetlen, miért voltak ilyen elutasítóak kislányával. Janka most a somogyudvarhelyi családi napközibe jár, ami hat kilométerre van Berzencétől. Erika pedig hamarosan elkezd dolgozni, Nagyatádon, ami Berzencétől 40 kilométerre van.
Nem céljuk lejáratni a bölcsődét, ám az eljárást sérelmezik a szülők, mert minden gyereknek joga van a közösséghez - mondta Janka édesanyja a Klubrádiónak.
Forrás: Klubrádió
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése