
JOBB VELÜNK A VILÁG! 2009. PROGRAM
Tavaly, 2008-ban egy rendhagyó, „paradigmaváltó” programot szervezett Alapítványunk a Papp László Sportarénában, sok más szervezettel összefogva. A program legfontosabb üzenete az volt, hogy „Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen, csak örömmel és nyitott szívvel kell fordulnunk a világ és mások felé”. A hatalmas siker és a valóban csak ritkán tapasztalható széles körű összefogás felbátorította csapatunkat, hogy érdemes folytatni, továbbgondolni ezt a programot és annak üzenetét. Szeretnénk, ha egyfajta mozgalommá válna a „Jobb velünk a világ!” – egy olyan mozgalommá, amelyben a hátrányos helyzetű emberek, fiatalok, gyerekek átélik azt, hogy van képességük hatni a környezetükre, van lehetőségük változtatni, jobbá tenni a körülöttük lévő világot. 2009-re egy olyan rendezvény megvalósítását tűztük ki célként, amelynek bevételéből 2009 – 2010 évben egy, a hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyerekek felzárkózását segítő programot valósítanánk meg.
Az előzmények:
2007-ben az elsősorban értelmileg akadályozott művészekből álló Nemadomfel Együttes egy nagyon bátor célkitűzést fogalmazott meg: a Magyarországon élő sérült emberekkel közösen egy jótékonysági koncertet szervezni a Papp László Sportarénában árva gyermekek javára. A rendezvény célja nemcsak egy jelentős támogatási összeg összegyűjtése volt, hanem egy üzenet megfogalmazása a társadalom számára: "Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen, csak örömmel és nyitott szívvel kell fordulnunk a világ és mások felé"
A kezdetben merésznek tűnő ötlet újabb és újabb bátorító lendületet kapott:
* Böjte Csaba (ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója) örömmel fogadta a kezdeményezést, hogy az általa létrehozott gyermekmentő szervezet lenne a program kedvezményezettje.
* Sólyom Erzsébet a jelenlegi, illetve Mádl Dalma és Göncz Árpádné, két korábbi köztársasági elnök feleségei vállalták a védnöki felkérést és azt is, hogy a sajtótájékoztatón képviselik a rendhagyó ügyet.
* Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium biztosította a Sportarénát a rendezvényhez, amelyet így egy állami eseménynapon szervezhettünk meg.
* A Szociális és Munkaügyi Minisztérium, illetve a Szerencsejáték Rt. anyagi támogatást biztosított a szervezéshez.
* A koncerten való közreműködésre felkért művészek sorra igent mondtak. Sikerült megnyerni az ügynek: Caramelt, Presser Gábort, Révész Sándort, Miller Zoltánt, Kikit, Kállay Borit, Pintér Bélát, az EDDÁ-t, a 4 for Dance-t, a Gördülő Tánccsoportot, a Cseppszínház táncosait.
* Civil szervezetek (Kézenfogva Alapítvány, Rotary Klub Hungary, Paralimpiai Bizottság, Szájjal és Lábbal festő Művészek közössége), és további több tucat szervezet kapcsolódott be a szervezésbe, szakmai és szervezési segítséget, kapcsolati tőkét biztosítva a sikeres megvalósuláshoz, vagy a rendezvénnyel egybekötött vásáron a termékeivel vett részt, felajánlva a nemes célra az azok eladásából folyó bevételt.
* A média képviselői közül nagyon sokan támogatták a kezdeményezést.
2008. november 14-én a Jobb velünk a világ! rendezvény várakozáson felül sikeres volt. A fergeteges hangulatú rendezvényen közel 9.000 ember volt jelen az Arénában és 11.5 millió forintot utaltunk át az árva gyerekek javára.
Decemberben, amikor kiértékeltük az eseményeket, úgy láttuk, hogy valóban mindenki gazdagodott a rendezvény által. Nagyon vonzónak tűnt az a lehetőség, hogy a 2008. évi koncert tapasztalatait és az összefogás erejét felhasználva 2009-ben is megszervezzük a Jobb velünk a világ! Programot, de még jobban kihasználva azt a lehetőséget, hogy egy széles körű összefogással van lehetőség befolyásolni a társadalom gondolkodását, a hátrányos helyzetű emberek megítélését, akiknek van olyan mondanivalója a társadalom számára, amely nagyon hiteles értékeket hordoz, különösen a jelenlegi nehéz viszonyok között.
Jobb velünk a világ 2009 előkészületei:
A tavalyi program szakmai tapasztalatait és a szervezés során szerzett kapcsolati tőkét nagyszerűen tudjuk hasznosítani 2009-ben. Az elmúlt 3 hónapban nagyon sok bátorítást kaptunk arra vonatkozóan, hogy azok, akik tavaly nagyban hozzájárultak a sikerhez (művészek, támogatók stb.) idén is szívesen segítenek.
Az egyik legfontosabb új elem a programban az, hogy azok, akik az előző évben támogatottként szerepeltek, idén mint támogatók vesznek részt. Böjte Csabával egyeztettük, hogy a 2009-es évben az árva gyerekek és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány nem mint kedvezményezettek, hanem mint szervezők vennének részt a programban. Ez önmagában is üzenetértékű – mindenkinek szüksége van mások támogatására, de mindenki képes olyan értéket teremteni, amellyel képes a környezetét segíteni! Az erdélyi gyerekek, akikkel nagyon jó barátságba kerültek csapatunk tagjai, nagyon lelkesek a folytatást illetően.
Böjte Csaba és az általa képviselt gyermekmentő szolgálat társadalmi tekintélye nagyon sokat jelenthet egy újabb siker és egy sok emberhez elérő társadalmi üzenet megfogalmazása szempontjából.
Akiket idén összefogásra hívunk:
Sok egyeztetés, beszélgetés, gondolkodás nyomán, úgy döntött csapatunk, hogy egy olyan ügyet szeretne a figyelem középpontjába állítani és egy pozitív üzenetű, új megvilágításba helyezni, amely a legnagyobb társadalmi viharokat kavarja az elmúlt hónapokban. Szeretnénk a roma gyerekek felzárkózásának fontosságára irányítani a figyelmet.
Több, ezt a területet jól ismerő szakemberrel egyeztettünk személyesen: Szabóné Kármán Judit Romológia szakos egyetemi tanárral, Dúl Gézával, a Katolikus Egyház cigánypasztorációs felelősével, Joó Istvánné Szendrőlád Polgármesterével, Vadasné Joó Katalinnal, a Szendrőládi Általános Iskola igazgatójával, a pécsi Gandhi Gimnázium képviselőivel, a Dél-Zselici Roma Egyesület képviselőivel és több tucat roma családdal és gyermekkel, akiket meglátogattunk az elmúlt hónapokban, mert szerettük volna, ha egy valóban hatékony, nemcsak papíron megvalósuló program jönne létre, hanem olyan, amely megszólítja mind a roma fiatalokat, mind a többségi társadalmat.
Szeretnénk a Jobb velünk a világ! 2009. program által létrejött kohéziós erőbe bevonni a magyarországi cigányságot is, akiknek nehéz helyzetére vonatkozóan álljon itt egy rövid részlet Szabóné Kármán Judit 2007-ben megírt tanulmányából:
..Hazánkban leghátrányosabb, legesélytelenebb helyzetben ez a népcsoport él. Kis rétegüktől eltekintve, a többség oktatás, lakhatás, foglalkoztatottság, egészségügy szempontjából súlyosan veszélyeztetett, életük számos területén kirekesztést, diszkriminációt élnek át.
Sürgető össztársadalmi érdek helyzetük megváltoztatása, a többségi társadalomhoz hasonló életminőség biztosítása..
..A mai magyar társadalom legnagyobb lélekszámú, 6-700 000 főre becsült kisebbsége a cigányság, a 14. század óta él közöttünk. Megjelenésük kezdetétől ez a nép – bár részt vett a magyar nép mindennapi életében, munkában, szabadságért folytatott harcokban, országépítésben – a társadalom peremén, erősen marginalizálódva, gyakran jogfosztottan, esélytelenül él.
..a közép-, és kelet-európai országok cigány lakossága a világ legszegényebb övezetének, Fekete-Afrikának a szintjén tengődik:
* minden 10. cigány ember folyamatosan, minden 2. gyakran éhezik
* a gyermekek súlyosan alultápláltak;
* oktatási esélyük csekély;
* hátrányos megkülönböztetésük következtében munkavállalási lehetőségük csekély;
* egészségügyi állapotuk katasztrofális.
A felmérés kiemeli, hogy a romák többszörösen hátrányos helyzetéhez az összes vizsgált országban társadalmi kirekesztés is társul..
..A többség erőteljes fogyása következtében a roma/cigány népesség száma a magyar társadalmon belül folyamatosan növekszik; 1971-ben az össznépesség 3%-át, 1993-ban 5%-át, 2003-ban 6%-át alkották.
..Előrejelzések szerint (Polónyi 2002) 2030-ra lélekszámuk eléri a 10%-ot, 2050-re pedig a 15%-ot.
A konkrét program bemutatása:
A célcsoport kiválasztása mellett szerettük volna megtalálni azt a programot, amelyet a Jobb velünk a világ rendezvényből befolyt összeg támogathatna, és amely egyszerre lehet szemléletformáló, de van olyan eleme is, ami egy hosszabb távú helyi modellprogramot indít el, egy olyan programot, amelynek a „know-how”-ját továbbadva, akár szélesebb körben is segítheti a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását.
Programunk 3 nagy elemből áll:
1; Egy nagyszabású koncert 2009. október 18-án Budapesten, a Papp László Sportarénában.
A rendezvény hasonló lesz a tavalyi alkalomhoz: tehetséges autentikus roma zenei csoportok, sérült előadók, tehetséges árva gyerekek és magyar sztárok (a Kalyi Jag, a Republic, a Bolyki Brothers, a 4for Dance, Deák Bill Gyula, Oláh Ibolya, Ferenczi György, Takáts Tamás, Rúzsa Magdi) szerepelnek majd a műsorban. Idén szeretnénk a konferálás feladatába is bevonni egy sérült és egy roma fiatalt. A koncert folyamán lehetőség nyílik majd a hátrányos helyzetben élő résztvevők részéről olyan gondolatok elmondására, amely elősegíti az elfogadást és egymás tiszteletét. A rendezvény ideje alatt a tavalyihoz hasonlóan olyan vásárt rendezünk, amelyen sérült, illetve roma származású kézművesek által készített használati és dísztárgyak kerülnek értékesítésre. A vásáron befolyt összeg is felajánlás lesz a roma gyerekek felzárkóztatását segítő program megvalósításához.
A rendezvény fővédnökségét Sólyom László Köztársasági elnök Úr és Sólyom Erzsébet Asszony vállalta el, valamint a védnökséget Göncz Árpád és Göncz Árpádné Asszony, Mádl Ferenc és Mádl Dalma Asszony.
A rendezvény fantasztikus lehetőség arra, hogy az elfogadás, az összefogás, az egymásért érzett felelősség kimagasló példája legyen – Nem lehet csak másoktól várni a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzet javulását, mindenki helyzetének nehézségétől függetlenül meg kell, hogy tegye a tőle telhetőt azért, hogy Jobb legyen vele a világ! – ebben megkérdőjelezhetetlenül hiteles példát adhatnak a sérült emberek a többségi társadalomnak és a romáknak egyaránt.
A rendezvényen a logónkat megalkotó Simon András grafikusművész kiállítása is megtekinthető lesz. A kiállított képek megvásárlásából befolyó összeget a művész felajánlotta a program javára.
Nagyon fontosnak tartjuk, ahogy ez a tavalyi alkalommal a sérült emberek vonatkozásában is történt, hogy a rendezvénnyel ne az érdekképviseleti (illetve bármilyen egyéb) szervezeteknek nyújtsunk reprezentálási lehetőséget, hanem valóban a sérült emberek (egyének), illetve a roma emberek (egyének) érezhessék a sajátjuknak a rendezvényt.
2; Óvodás és kisiskolás korú roma gyerekek tehetséggondozó programja
Hosszú ideje keressük azt a kistérséget és települést, amely megfelelő otthont adhatna egy olyan modellprogramnak, ami segíthet abban, hogy a legszegényebb családok gyermekeinek is legyen reménye arra, hogy fel tudnak zárkózni a társadalomhoz. Végül sikerült Szendrőlád községet megtalálnunk, ami az ország (átlagéletkort számítva) legfiatalabb települése. 1800 lakosából közel 1500 fő roma származású. Általános iskolájába 324 gyermek jár, de így sem tudnak mindenkit fogadni, 60 gyermek a szomszédos Edelénybe jár át tanulni. A település és az iskola vezetése nagyon nagy elhivatottsággal és nyitottsággal végzi munkáját.
Velük konzultálva alakult ki az alábbi koncepció:
A roma gyermekek az iskola után az otthoni környezetben kevés olyan impulzust kapnak, ami segíti olyan kompetenciák kialakulását, melyek által sikeresen tudnak beilleszkedni később a társadalomba, annak értékteremtő, sikeres tagjaiként. Mire az általános iskola felső tagozatába kerülnek, már szakadék választja el azokat az (akár roma) gyerekeket, akik esetleg akár középiskolában is képesek lennének tovább tanulni, és azokat, akik (félő, hogy végleg) marginalizálódtak a társadalomban. Azok a tanodai programok, amelyeket felső tagozatnál működtetnek az iskolák, már nem képesek felsegíteni ezt a fiatalabb korban leszakadt réteget.
Őket szeretnénk megcélozni jelen programunkkal, melyet 4-10 éves kortól tervezünk indítani. A gyerekek az óvodai és általános iskolai ellátás után (délután 15h – 16h között) nem térnének haza, hanem (kb. 19.00/20.00 óráig) egy olyan játékos fejlesztő programba kapcsolódnának be, amely a sportok és művészetek segítségével támogatná a felzárkózásukat.
A programba első lépésben 2x12 főt tervezünk bevonni. Egy-egy csoporthoz 2 pedagógiai asszisztens (akik lehetőleg maguk is roma származásúak lennének) tartozna és egy szakmai vezető. A programban a gyerekek nem csak sport és művészeti ismereteket sajátítanának el, hanem önismereti elemek és egyéb a hétköznapi életben való helytállást támogató fejlesztések is kapcsolódnának a programhoz.
A sport és művészeti fejlesztéshez olyan megmérettetések tartoznának (előadások, versenyek), amelyek segítségével sikerülhet megerősíteni a gyerekekben azt a motivációs rendszert, amely által kialakulhat az-az attitűd, hogy fontos az életben eredményeket elérni és az eredményekhez csak kemény küzdelmeken, munkán át vezethet út. Éppen azért, hogy a program kellően motiváló legyen mind a gyermekek, mind a szülők számára, szeretnénk, ha a fiatalok profi felszereléssel, eszközökkel készülhetnének és úgy tudnánk menedzselni a programot, hogy a gyerekeknek lehetősége legyen utazásra, megmérettetésekre (mérkőzések, fellépések, találkozások híres sportolókkal művészekkel).
A program célja az, hogy kialakuljon az az attitűd a gyermekekben, hogy „érdemes küzdeni, célokat kitűzni, mert van remény kitörni a nehéz élethelyzetekből is). A sportban és művészetekben megteremtett motivációs készséget a későbbiekben át lehet ültetni a tanulásban és az életben való helytállás irányába is.
A program reményeink szerint 2010 tavaszán indulhat el Szendrőládon, együttműködve az ottani iskola és óvoda pedagógiai programjával.
3; A befogadó szeretet program
Szeretnék, ha idén az elfogadás és szeretet jegyében személyes kapcsolat alakulhatna ki a cigány és a magyar emberek között, meglátva egymásban a megismételhetetlen egyediséget és megélve azt a reményt, hogy mindannyiunkkal lehet jobb a világ.
Ennek a "mozgalomnak" kapcsán sok olyan cigány gyermek és felnőtt is el tudna jönni a rendezvényre, akik még sohasem jártak Budapesten. A gyerekeket, családtagokat részben a civil szervezetek, részben pedig az egyház segítségével gyűjtjük majd össze azokból a vidéki falvakból. Az autóbuszok szombaton délelőtt érkeznek Budapestre. Szeretnénk, ha a gyerekeket, családtagokat budapesti családok látnák vendégül, együtt töltve ezt a két napot. A vendégül látó, szállást adó család biztosíthatná a cigány gyerekek, felnőttek számára a belépőt is a vasárnapi rendezvényre (fejenként 2000 Ft). Székely János, a Katolikus Egyház cigánypasztorációért felelős püspöke a kezdeményezés mellé állt, és segítséget ígért a budapesti plébániaközösségek részéről. Szeretnénk egyben megkeresni a Moholy Nagy Művészeti Egyetem programja alapján a többi felsőoktatási intézményt, hogy a szociális munkás, szociálpedagógia, szociológia stb. szakon tanuló diákok, mintegy szakmai gyakorlatként, fogadjanak cigány vendégeket ezen a hétvégén. Egy ilyen személyes találkozás többet adhat, mint akár egy féléves elméleti oktatás.
A rendezvény jelmondata: „Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen”. Ennek jegyében a Budapestre érkező cigány gyermeket és felnőtteket is bátorítani fogjuk, hogy mindenki hozzon magával valami olyan ajándékot a befogadó családnak, ami egyszerű, de az Ő tehetsége, ügyessége által értékes, valami olyat, amit ő készített, gyűjtött stb. Lehet ez egy megfont kosár, egy faragott fakanál, egy szárított virágcsokor, egy csokor friss petrezselyem, egy tál csipkebogyó, egy ágasfa vagy egy kisütött „vakaró” (cigány lepény), de még egy szép rajz is, - bármi amit jó szívvel, szeretettel hoznak a cigány gyerekek és felnőttek. A fontos az, hogy érezzék, van olyan érték, amit Ők tudnak adni.
A cigányok és nem cigányok közötti szakadék áthidalásának talán legfőbb útja, ha megismerjük, megszeretjük egymást. Ha a cigány gyermekek, felnőttek úgy mennek haza, hogy milyen kedvesek voltak hozzánk, ha a befogadó családok azt mondják: mennyivel több jóság és kedvesség van a cigány emberekben, mint gondoltuk, akkor már érdemes volt. Hisszük, hogy barátságok is születnek majd, és hogy ennek a találkozásnak lesz folytatása..
A Jobb velünk a világ! Program ütemezése:
2009. augusztus 25. - Sajtónyilvános fogadás a Sándor Palotában
A Jobb velünk a világ¬ 2009. program bejelentése, Böjte Csaba és Szendrőlád település képviselőinek közreműködésével Az Arénában lezajló koncert előkészítése
2009. szeptember vége - Közös készülődés, koncert Szendrőládon
Közös program Szendrőládon a helyiekkel, amelyre a sajtót is meghívjuk.
2009. október eleje - Nyilvános próba
Sajtótájékoztató a Jobb velünk a világ programról (az október 18-i koncerten fellépő művészek, közéleti személyiségek közreműködésével)
A program részeinek bemutatása
2009. október 17.
A vidéki csoportok érkezése a budapesti vendéglátókhoz
2009. október 18.
Koncert és vásár a Papp László Sportarénában Budapesten
2009. október vége, november eleje
Sajtótájékoztató a befolyt összegről és annak felhasználásával kapcsolatos tervekről
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése