Kedves Ritkák!
Szeretnék megosztani Veletek egy idézetet, egy nagyon kedves tanárom, Bálványos Huba grafikusművész szavait: „Ha bizonytalanságában az ember legalább egy másik bizonytalanságra is rálelhet, már nem érzi magát reménytelenül egyedül, s visszamenthet valamit normalitásának elveszni látszó hitéből.”
Amikor megkaptuk a diagnózis kisfiam 3 hónapos korában csupa semmitmondó idegen szót tartalmazott. A szakember magyarázata félszeg mosollyal ennyi volt hozzá:” Valószínűleg olyan iskolába fog járni, amit régen kisegítőnek hívtak.” Az elkeseredettségben a legrosszabb mégis a bizonytalanság és a tudatlanság volt: hiába igyekeztem kapaszkodókat keresni, sehol nem találtam. Fogalmunk se volt arról mire számíthatunk, mire kell felkészülnünk. Egészségügyben dolgozó barátnőm hónapokig nem merte megmondani, mit talált az orvosi kézikönyvben kisfiam betegségéről. Nem csoda: „Gyakran nem élik meg az 1 éves kort” olvastam később én is a szakkönyvben. (Dávid szeptemberben múlt 10 éves.)
Kitől lehetne többet megtudni? Hogyan lehetne információhoz jutni? Kézenfekvő: azoktól, akik már végigcsinálták. Akik ugyanebben élnek. De hamar kiderült milyen nehéz feladat megtalálni őket. Minél „ritkábbak”, annál nehezebb.
Hála Istennek: sikerült. Azt hiszem a legtöbb szülőcsoport így jön létre.
Azóta sokat fejlődött a világ! Itt az internet, az e-mail, a chat, a közösségi portálok, az üzenőfalak – és persze a BLOG. Könnyebb megtalálni egymást és tartani a kapcsolatot.
Egy dolog azonban nem változott: a sorstársak a leghitelesebb információforrások!
Bevallom: ha a kisfiammal gond van, gyakran előbb kérdezek meg egy másik Anyukát az ő tapasztalatairól, mint az orvost.
Igen, már nem érzem magam reménytelenül egyedül! Ezt kívánom Nektek is, teljes szívemből!
Üdv
Móni CDC
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése